2012. június 13., szerda

:)

Most fotót nem hoztam, csak életjelet. :) Az első és legfontosabb: holnap reggel első utam a postára vezet, hogy Csilla megkaphassa végre a kékséges nyereményét. :) Útnak indul egy másik csomag is, úgyhogy ameddig a posta nem csipkedi magát, és gyorsan ki nem viszi az ékszereket, kép az bezony nem lesz.
Van azonban más. Megígértem, hogy a szakdogámról csinálok némi összefoglalást, de annyira nagyon lelkesít a téma és annyi mindent tudnék írni róla, hogy úgy döntöttem, írok is. Itt találhatjátok egy másik blogomat.  A szakdolgozatomhoz kapcsolódó érdekesebb és fontosabb témákat ott fogom nektek összefoglalni, az eredményeket is, megkímélve titeket a felesleges szakszavaktól. :) Na meg majd minden olyasmit is oda leírok jól, ami a pici fejemben pörgésnek szokott indulni, úgyhogy gyertek bátran, írjatok véleményt, kritikát, bírálatot, ami eszetekbe jut.

Még egyszer szeretnék elnézést kérni mindenkitől, aki várja tőlem az ajándékát. Nem volt könnyű az elmúlt néhány hónap, először a szakdolgozattal kínlódtam. Utána a nagymamámat veszítettük el elég hirtelen, ami a gyászon felül még rengeteg tennivalót is magával hozott sajnos. És épphogy magamhoz tértem ebből, már a nyakamon volt az államvizsga. Viszont minden átvirrasztott éjszaka megérte, kitüntetéssel végeztem. :) Még egy felvételi van hátra, aztán... aztán nem tudom, mit fogok csinálni. :))

1 megjegyzés:

Ibcsi írta...

Jó, hogy újra itt vagy!!! :))DDD
A nyertesek biztos nagyon fognak örülni a csomagnak! És persze számítunk a továbbiakra is! Kíváncsi vagyok a képekre, / Persze biztos más is... / És még az én szülinapi karim is lemaradt... :))
És: Nagyon BÜSZKE vagyok rád! / "az én kislányom...:))DDD" / éS MÉG 1X NAGYON KÖSZI MINDENT!!!! A felvételi után + majd kitalálod, hogy mit csinálj! Szerintem nem fogsz unatkozni!:)
Hétfőn + "veled" leszek!!! ;)D
/ Ha akarod, ha nem... :)/
Puszillak soxor! Anyci