2011. december 21., szerda

Adtam és kaptam :)

Az utóbbi hetekben több játékon is indultam, és hát megint nagyon szerencsés voltam. :) De nemcsak kaptam, adtam is, és miután minden odaért az új tulajdonosokhoz, meg is tudom mutatni.

Adina pendant. Pattern: Dia

Adina pendant, Caprica earrings. Pattern: Dia
 Ezt a kis szettet Susunak küldtem, Latinka ajándékláncában játszottunk ismét (link az oldalsávon).

 Én pedig ezt a képet kaptam Mrs.Same-től :) Nagyon tetszik, igazán különleges, még egyszer köszönöm itt is!.
 A japán kislány már nagyon régen kész van, csak eddig lusta voltam megmutatni.:) Nóri barátnőm szeretett volna egy ilyet zöldben, úgyhogy megkapta. Sajnos nem tudom, kié ez a minta, az a blog, ahonnan annak idején letöltöttem már megszűnt. :(
 És végül bemutatom Fánit! :)
 Ő szokott engem az ajtóban fogadni, Era játékán nyertem. A képet tőle loptam. Mindig felvidít, ha meglátom. :)

Mutatnék még képeket a karácsonyi fűzésekről, de eléggé gyér most a felhozatal. Szakdoga leadás volt múlt héten, persze az utolsó pillanatokban is még találtam hibákat a dolgozatomban, rohanás volt az a pár nap. Aztán amikor már kezdtem megnyugodni, hogy az egyetemi teendőim erre az évre le vannak tudva, jól lebetegedtem. Elég régen történt velem ilyen, hogy napokra kiüssön valami baci. És nyilván pont most kellett ennek történnie. Úgyhogy én a karácsonyi készülődést áttolom jövőre, most nem lesz nagytakarítás, nagy díszítés, nagy ajándékozás, nagy fa, hanem regenerálódás, pihenés.

6 megjegyzés:

Mia írta...

Nagyon szépet készítettél, és kaptál is! Fáncsi nem csodálom, hogy felvidít! :) Ami a lebetegedést illeti, ez velem szinte minden évben előfordul egy-egy nagyobb hajtás után, így "eresztek le".
Jobbulást kívánok Neked, és persze nagyon kellemes ünnepeket, még boldogabb új évet! (A nagytaki egyebek megvárnak, nem ér annyit az egész!;))

MrsSame írta...

Nagyon szépet kapott tőled is Susu. Annak pedig nagyon örülök,hogy tetszik a kép amit neked készítettem. :D
Kellemes karácsonyi ünnepeket!Boldog új évet előre is. No meg sok-sok pihenést.

latinka írta...

Micsoda gyönyörűségek! :))

Schnappy írta...

HÁt nem vagy semmi, nagyon szerencsés csillag alatt születtél! Ez az elefántos tároló olyan jópofa! Gyönyörű ajándékot küldtél!:)
Kellemes Ünnepeket kívánok!:)

Ibcsi írta...

Na végre! Itt a szakdoga + a fogyókúra + a betegség között/alatt mutatsz már valamit!
Szépet fűztél / Susunak is biztos tetszik / és nagyon szép képet kaptál Mrs.-től...:)
Ugye +mutatod élőben is?
A japán kislány nekem lilában kéne...
A teleFáni + tényleg nagyon kedves és vidám ajtónálló," tök jó fej " vendégfogadó!Így Mikulás és karácsony idején 1 rendhagyó,de nagyon kedves mosolyra késztető ajtódísz! Erának gratula érte!
Na Kicsim kúráld magad, C vitamint 1500-tel, pihenés, inhalálás esetleg "kalapkúra"!!!
Pussszz...:))DD Anyci

norono írta...

Hű de csodás szettet küldtél Susunak!
Gyönyörű,mind a színei,mind a formája!